2009. okt 02.

Kőszegi City Cross

írta: bringasandras
Kőszegi City Cross

Pár héttel a verseny előtt kaptam a mailt, hogy city cross verseny lesz Kőszegen. Ilyenen még úgy sem voltam és pont rá is érek, irány hát Kőszeg. Felpakoltam a családot meg a bringát és nekivágtunk. A csapatból még a Szilvi-Sanyi páros jött, Szilvi csak lelkes szurkolóként és fényképészként, Sanyit viszont sikerült rábeszélni az indulásra.Szóval a versenyről: Nagyon jó volt! Nem gondoltam, hogy ennyire technikás lesz a pálya, először meglepett a sok lépcső... Sikerült egy teljesen változatos pályát összehozni, jártunk parkban, várfalon, hídon, étterem kerthelyiségén, járdán, kis sikátorban (amit ráadásul még egy fejmagasságban levő cső is nehezített) szóval szinte mindenhol előfordultunk, ahol egy rossz általános iskolás bringázhat egy őszi délutánon :) Szerencsére én megúsztam defekt nélkül, hála a 2.2-es gumiknak 3-3,5 bar nyomással. Ezt számtalan versenyzőtársam nem mondhatja el magáról, mivel kicsit formaegyesre véve a figurát, többször is voltak kinn gumit cserélni.

Szervezés jó volt, meglepően sok néző ült ki a várfalra és az út széléről is sokan kísérték figyelemmel a versenyt (jó reklámértéke van). Remélem lesz folytatása. Sőt én úgy hallottam, hogy követői is lesznek ennek a versenynek, de erről még pssszt :)

Szólj hozzá

verseny xco cross country versenybeszámoló citycross city cross kőszeg