Crosskovácsi maraton - egy idilli verseny egy idilli helyen
Az időjárás velünk volt, a pályakijelölés is hibátlan, ezért is nem értem, hogy miért csak 500-an gyűltünk össze. Hiszen tudjuk, hogy Magyarország csak Pestből áll, karnyújtásnyira rendeztek nekik egy versenyt és mégis egy maraton sorozaton többen vesznek részt, ami nincs is közel.
A rajtoltatás okos módon távonként történt, így nem volt akkora tömeg és az első aszfaltos szakaszon egész jól lehetett helyezkedni. Egy 4-6 fős boly kicsit elhúzott az elején, akik közül majd’ mindenkit sikerült utolérni a verseny végére, egyedül Kapitány Attila maradt előttem. Így mind a felnőtt férfi, mind az abszolút kategóriában második helyezett lettem.

A szinttérképet és az út minőséget mérlegelve a versenyen a merevfarú Haro bringámmal indultam, ki akartam próbálni, hogy mekkora különbségek vannak az össztelóshoz képest. Csak a szokásos, köztudott eredményeket tapasztaltam: felfelé robbanékonyabb, lefelé kényelmetlenebb.
Verseny közben most is a High5 Energy Source italát ittam, amivel megfelelően tudtam pótolni az a kilométerekre váltott energiámat.