2014. máj 26.

Egy kis odafigyelés az étkezésre bringásoknak

írta: Mayer Balázs
Egy kis odafigyelés az étkezésre bringásoknak

A kerékpározásban egy tényező fontos szerepet játszik, és szinte mindenre hatással van. Ez pedig nem más mint a súly… na és nemcsak a bringa súlya számít nagyban, hanem magának a kerékpárt hajtó emberke önsúlya is! Egy kis odafigyeléssé eltalálhatjuk a számunkra optimális (verseny)súlyt, amivel nem csak gyorsabbak, és erősebbek leszünk, hanem egészségesebbek is! Nézzük hát, hogy mire figyeljünk, ha igazán sportos kinézetet szeretnék magunkat a kerékpározás által!

elelmiszercsoportok-2-gyumolcsok-es-zoldsegfelek-6056.jpg

Először is fontos kihangsúlyozni, hogy drasztikus diétával, koplalással nem fogunk semmit sem elérni, ahelyett hogy szervezetünk fogyna és erősödne, csak gyengülni fog! A cél az optimális testzsír százalék elérése, nem pedig a csont sovánnyá fogyás, hiszen gondoljunk bele, ha a zsír elégett mondjuk a hasunkról – ezen nincs mit szépíteni, általában pocakra hízik leginkább az ember, nem hiába a klasszikus „sörhas” elnevezés – utána a testünk az izmainkat fogja lebontani, ami nem hogy megkönnyítené a bringa hajtását, hanem épp nehezíteni fogja.

A leglényegesebb dolog a szénhidrát. Megkülönböztetünk, gyorsan illetve lassan felszívód fajtákat. Ahhoz hogy fogyjunk, csökkenteni kell a szénhidrát bevitelt a szervezetünkbe. NEM MELLŐZNI, hanem csökkenteni.  Tehát reggelire ne 3 kakaós csigát együnk, hanem mondjuk egyet, és hozzá kis joghurtot, vagy gyümölcsöt. Viszont a kenyérrel bánjunk óvatosan, leginkább ennek a pékárunak a bevitelét kell minimalizálni. Mindenképpen részesítsünk előnyben a zöldségeket, és a gyümölcsöket!

201011210654_zoldseggyumolcs2.jpg

Ha tudatosan és tervezetten készülünk egy versenyre, akkor jó ötlet lehet, ha az edzéseink előtt 1,5-2 órával nem eszünk semmit, csak vizet iszunk.  Edzés közben aztán már mehet a szénhidrát-visszatöltés, persze ezt is csak mértékkel. Ilyenkor jönnek jól a müzli-, illetve zabszeletek de akár péksüteményt is majszolhatunk közben. Ezt ki kell tapasztalni, mert egyénenként más és más az érzékenység.
Érdemesebb naponta többször kevesebbet enni, ez persze nem zárja ki azt, hogy nem ebédelhetnénk egy jót! Amikor étkezünk, figyeljünk oda, hogy gyomrunkba jól összerágott falatok kerüljenek, hiszen ezzel meggyorsítjuk a táplálék lebontását is.

Este 6-7 óra után ne nagyon együnk, ha fogyni szeretnénk, esetleg egy-egy joghurt, vagy kisebb mennyiségű gyümölcs még belefér, ha nagyon éhesek vagyunk. Kevesen tudják, de a tejet, kakaót is hanyagolni kell nagy mennyiségben, mert savasít, és késlelteti a szénhidrát felszívódást.
Zöldségek közül a legjobb választás a répa, fehérrépa, retek, uborka, saláta, karalábé, gyümölcsök közül pedig az alma, banán, narancs, grapefruit. Nasinak pedig kiváló lehet az aszalt gyümölcs.
Amennyiben nem akarjuk állandóan valamiféle rágcsálónak érezni magunkat, akkor jöhetne a sovány húsok, illetve a csirkehúsból készült ételek.

138319.jpg
Ne feledjük, hogy a cél a súlyunk, és nem az erőnk csökkentése, így 8%-os testzsírszázalék alá ne menjünk! Ez egy 175 cm magas férfinál kb. 65 kg.
Versenyek előtt 1-2 nappal aztán mindenképp töltenünk kell a szénhidrátraktárunkat, ilyenkor sok kerékpáros a tésztafélékre szavaz, de én például a rántott húsos – uborkás - salátás szendvicstől állom meg a helyem a középtávú versenyeken! Ezt szintén ki kell tapasztalni, hogy ki mitől tud „menni”.
Edzés – főleg egy hosszabb, vagy keményebb – és versenyek után aztán igazából ehetünk bármit, lényeg a mérték! Részesítsük ilyenkor előnyben a fehérlisztből készült termékeket, a tésztaféléket, viszont ne kajáljuk halálra magunkat. Ilyenkor jó hatással van szervezetünkre a sör is, a benne található rengeteg ásványi anyaggal. Egy hosszú futam után jó érzés lehúzni egy doboz Dreher24-et, és ráadásul még a szervezetünkbe visszatöltjük az energiát!

Akaraterő mindenképp kelleni fog, de a hatás garantált lesz, hiszen a csajok is jobban buknak a szálkás bringás fiúkra, mint a sörhasakra.

Szólj hozzá

edzés fogyás étkezés dreher életmód(i) dreher24