2014. máj 14.

Készülj velünk a 24 órás mountain bike maratonra - II.

írta: bringasandras
Készülj velünk a 24 órás mountain bike maratonra - II.

Az első bejegyzésben már ízlelgettük a 24 órás versenyt, megtudhatták az olvasók, hogy milyen kritériumok kellenek és azt is, hogy nekünk milyen céljaink vannak. Néhány nappal korábban pedig a csapatunkat mutattuk be.

Azt hiszem, hogy a nagy átlag számára életszerű példa lesz, ha azt írom, csapatunk tagjai heti 2-3, esetleg 4 alkalommal tudnak felkészülésnek számító edzésmunkát végezni. A csapat szinte minden tagja munka mellett kerékpározik, így mindig a fő tevékenység köré kell besuvasztani a sportot.

xco_ob3_káldytomi.JPG

Ha ti is hasonló cipőben jártok és szeretnétek felkészülni erre a megmérettetésre, akkor olvassátok el a tervünket. Hobbi kerekesek lévén nem kívánok belemenni a részletekbe, nem témázgatunk a pulzus és wattmérésről. Aki egy tizenkét hetes edzéstervet vár, az most fejezze be az olvasást és lépjen tovább.

Ha hétköznap kettő, hétvégén meg egy alkalmunk van az edzésekre, akkor az alábbi időbeosztást érdemes lesz követni:

A hét első edzésalkalma a kedd, ekkor legpihentebben a gyorsaságot és robbanékonyságot fejlesztjük. Ezen a napon nagyjából 1,5 – 2 órás edzést végzünk, különböző gyakorlatokkal. A robbanékonyságot ismétlődő sprintekkel tudjuk fejleszteni - miután kinéztünk magunknak egy 1,5 - 2 óra hosszú kört, bele tudjuk illeszteni a sprinteket. Fél óra bemelegítés után 5-10 db fél - egy perces résztávokat csinálunk. Ennek a számát folyamatosan növelhetjük, a sprintek hosszát pedig változtathatjuk. Viszont arra figyeljünk, hogy 1 percnél hosszabb ne legyen!

Miután kedden jól szétcsaptuk magunkat, csütörtökön a 24 órán belüli terheléshez szoktatjuk magunkat. Erre a legjobb megoldás, ha reggel munka előtt és munka után is 1 ill. 1,5 órás bringázást iktatunk be közepes intenzitással. Hogy az éjszakai bringázáshoz szoktassuk magunkat, variálható az edzés kora reggel-délután, délután-késő este párosításban is.

xco_ob_káldytomi.jpgA legfáradtabban szombaton ülünk bringára, ekkor az állóképességet fogjuk fejleszteni. Ez az alkalom lehet közös bringázás is a haverokkal, jókat lehet túrázni, közben megállni inni egy Dreher 24-et stb. Ezt az edzést rugalmasan lehet kezelni a többihez képest, ezeken az alkalmakon érezzük jól magunkat!

Blazsó Marci, akinek az edzésterve alapján mentem évekig, a motiválásomra az ő szegedi példáját hozta fel mindig. Ugyanis neki már 20 éve ugyanaz a sík, ingerszegény aszfalt jut, míg nekünk számtalan lehetőséget kínálnak a Balaton-felvidék hegyei.

Tehát, ha egy kicsit is rosszul érezzük magunkat vagy valami miatt szenvedünk, esetleg nem épp 18,5°C van, hanem csak 13°C és még a szél is lengedez, akkor gondoljunk ezekre a képekre és örüljünk, hogy most nem fagyunk rá a bringára:

Szólj hozzá

edzés mtb életmód(i)