2010. okt 13.

Főiskolás és Egyetemista bajnokságok

írta: bringasandras
Főiskolás és Egyetemista bajnokságok

Október 3-án volt az egyéni időfutam, majd egy héttel később a mountainbike verseny.
A Totyától már az Ironmanre is kölcsönkért Yasec időfutam/triatlon bringával próbáltam szerencsét a 18-19 km-es Tahitótfalu és Kisoroszi közt megrendezett időfutamon.
Sajnos készülni nem tudtam rá, nagyjából egy hónapja már alig vagy csak 'just for fun' bringázok, ezért nem is készültem semmi jó eredményre sem.
Mégis szerencsém volt, sikerült elcsípni a dobogó harmadik fokát. Ezzel gyarapítva a Pannon Egyetemnek begyűjtött érmek számát.

Egy héttel később Etyekre vezetett utunk, ahol a már jól ismert cross country pályán kellett 6 kört tekernünk minél hamarabb.
Tisztában voltam a képességeimmel, nem is vártam magamtól semmit, amit sikerült is betartani :) - valahol a hatodik hely környékén értem célba.
Gulyás Ádám, Márkus Jani és belőlem álló csapat a második helyet csípte meg.


Most tartalékra teszem a bringázást. Dolgozok. Mellette nyomom az egyetemet és csinálom a REFA tanfolyamot.
Pár év múlva tervezem a 'visszatérést', remélem lesz még beleszólásom csomó dobogós helyezésbe :)
Addig pedig megy az örömbringázás és a cikkek írogatása.
bye!
Szólj hozzá

tahitótfalu országút időfutam főiskolás bajnokság