Egy húzós hét után érkeztem a Crosskovácsi maratonra. Péntek délután volt egy vizsgám, amire egész héten tanultam és folyamatosan idegeskedtem miatta, így az edzések száma is nullára csökkent. A szombati verseny előtt a múlt hétvégi Szilvásvárad maratonon ültem utoljára bringára.

Péntek délelőtt vehettem át a DT karbon villáját, amit péntek este sötétedés környékén sikerült beszerelni. Külsőjét tekintve is megnyerő villával állunk szemben, karbon lábakkal, nyakkal, nyakcsővel és rendkívül izmos, vaskos hátul elhelyezett fékhíddal. Kormányról vezérelhető lock out és letisztult külső jellemzi, csicsás díszkarbon nélkül, a villaszárakon matricával, fehér villasaruval. Ezek mind egyedi külsőt kölcsönöznek neki. A szakavatott szemek már messziről kiszúrják, hogy milyen villa is lapul a bringa orrában.

Sajnos nem sokat tudtam állítgatni a villán, épp csak belőttem a súlyomhoz megfelelő nyomásra – ez olyan 8,4 bar körüli érték –, a csillapításon állítgattam kicsit, gurultam egy 50 méteres kört és mentünk is aludni.  Sebaj, majd élesben a versenyen…
Szombat reggel indultunk Nagykovácsiba, de kialvatlannak éreztem magam, egyre inkább csak arra gondoltam, hogy valahogy túl kell élnem ezt a versenyt.
A rajthoz felsorakozott jó néhány potenciális ellenfél is. Kicsit aggódtam, hogy nagy hajtás lesz már az első aszfaltos részen, de szerencsére nyugis tempóban értünk az erdő szélére. Az első 6 kilométeres kis kör alatt mindenki tudott helyezkedni a mezőnyben. Már ekkor sejteni lehetett, hogy semmiképp nem ússzuk meg nyakig érő sár nélkül.
Igyekeztem nem széthajtani magam már az elején, beálltam egy számomra kényelmes tempóra, tartalékolva a verseny utolsó szakaszára is. Még így is sikerült elöl maradnom, Grósz-Táncos-Pintér hármast láttam eltűnni magam előtt. Kilométer óra híján – az este elfelejtettem áttenni a jeladót – a tavalyi emlékekre és a pálya szélére kihelyezett „kilométerkövekre” hagyatkozva róttam a távot. Több-kevesebb ideig mentem együtt hosszú távosokkal is, de javarészt egyedül hajtottam. Eseménytelenül teltek az órák, a bringa rendben, a teleszkóp kiválóan mozog, semmi gond. Az utolsó előtti itatónál feltűnt előttem Pintér Tomi – ekkor tudtam, hogy őt megfogom. Ha valakit ennyire a verseny végén érek utol, annak nincs menekvése. Így is lett.
Örültem, mert tudtam, hogy így már biztosan megvan a dobogó, mögöttem senki, már csak be kell érnem. A lejtők javarészt sarasak vagy kövesek voltak, egy kivétellel: kicsúszott alólam a bringa és ugyanúgy, mint múlt héten ismét a jobb térdemre érkeztem. Már épp kezdett elmúlni a fájdalom, erre újabb heget szereztem pár centivel arrébb.
 
A célba érve tudtam meg, hogy Grósz Béla eltévedt, s így kiszállt a versenyből, ezzel „előrebuktam” egy helyezést és idén is – akárcsak tavaly – a dobogó második fokára érkeztem.
Összességében jó volt, bár a sár az sokat nehezített a versenyen. Jövő héten Balaton Bike Fest, az után már több tapasztalatot fogok tudni írni a teleszkópról, eddig annyit tudok mondani, hogy könnyű, merev és mindemellett szépen mozog!