2014. dec 31.

Megint eltelt egy év

írta: bringasandras
Megint eltelt egy év

És újra eljött a hagyományos évbúcsúztató bringázás ideje, amit már az Isten se tudja mióta tartanak már az ajkaiak.

20141231_125413_2_.jpg

A célpont ilyenkor egy igazán különleges helyszín, a Kab-hegy, ahová hétköznapokon csak a kivételes helyzetben levők juthatnak el... :)
Szóval mi Tapolcáról indultunk - Gerald és Rambo - hárman. Reggel, amikor még a hálószoba ablakán jegesedést pillantottam meg a párás foltok helyén, aggódni kezdtem. Geri az "Es ist sehr kalt." üzenetemre röhögve csak annyit válaszolt, hogy reméljük a többiek is nagyon fázni fognak... A katonaság kötelékeiben sok évig edződött Rambó pedig a ragyogó napsütésről áradozott, a mínusz 14 fokról pedig úgy beszélt, mintha az pluszban lett volna...

Tehát ez nem jött be, hiszen mindketten sokszorosan motiváltabbak voltak nálam. Előkerestem az összes téli bringás ruhámat és 9 órakor már a ház előtt pakoltuk a bringákat a kocsira.

A hideg ellenére is 50-en indultunk Ajkáról a Hotel elől, hogy az idei év utolsó napját bringázással és kellemesen átfagyva zárjuk. A Kab-hegyen szuper kis "batyusbál" kerekedett, tea, forraltbor, pogácsa, csoki is került a piknikasztalra.

wp_20141231_11_36_19_pro.jpgA visszaút különösen hűvös volt, hiszen lefelé a menetszél rontotta a hőérzetet. Viszont miután hazafelé az autóban újra megindult a vérkeringés a kezemben és a lábamban, máris nagyon pozitívan gondoltam vissza a napra. Kár lett volna kihagyni!

wp_20141231_11_36_26_pro.jpg

Szólj hozzá

túra mtb kab-hegy