2014. sze 04.

Hogy áll a hazai XCO helyzet?

írta: bringasandras
Hogy áll a hazai XCO helyzet?

A hazai versenyrendszer témában a Bikemagra írt múltkori bejegyzésemben kissé szomorúan tapasztaltam az információáramlás hiányát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy előbbre léphessünk a sportággal.

Ahhoz kétség nem fér, hogy az idei évben körömpiszoknyi információ jutott el a versenyzőkhöz a cross country és maraton kupafutamokat illetően. Ezzel nem akarom – a divatot követni – és a Szövetség vezetését tovább ekézni, mert teszik ezt épp elegen, tekintsük inkább át, mit is tudunk jelen pillanatban.

Akadt némi huzavona a cross country versenyek összetett állását illetően is, ugyanis sokáig nem tudtuk, hogy kinek hány pontja van és hogy áll. Nem irigylem azt, aki a jelenlegi eredménylistákat összefésülte. Ez alapján az idei év utolsó, nagykanizsai magyar kupafutama előtt elkészült az összetett jelenlegi állása.

Az ugrató már az U15-ös pályának is része volt (archív: 2014 - XCO OB)

Az ugrató már az U15-ös pályának is része volt (archív: 2014 – XCO OB)

A múltban történt dolgok felemlegetése után, mérlegelve az eddigi dolgainkat, nézzünk a jövőbe. Még tavaly, amikor néhány lelkes egyesület létrehozta a Cross Country Challange névre keresztelt olimpiai cross sorozatot, azt a cél tűzték ki, hogy a 2015-2016-os évben minél több C kategóriás versenyt szervezzenek, hogy ne kelljen a hazai versenyzőknek drága külföldi versenyekre menni az olimpiai kvótához szükséges pontok gyűjtéséért.
Bár az akkori kezdeményezés az év végére elsikkadt, úgy néz ki, hogy a terv megvalósulni látszik és 2015-ben tényleg sok C kategóriás olimpiai cross versenyünk lesz.

Az UCI versenynaptárában az alábbi magyarországi nemzetközi versenyidőpontok szerepelnek:

2015.04.19.  – Salgótarján Kupa (C2)
2015.04.26.  – III. Goda Péter  Kupa Zalaegerszeg XCO (C2)
2015.05.09. – III. Endura Villapark Kupa (C2)
2015.05.17. – Felsőtárkány XCO Kupa (C2)
2015.06.06-07. – Bikemag Kupa (C2)
2015.06.19-20. – Csömör Grand Prix (C1)
2015.06.27.  – Lővér Kupa (C2)
2015.08.15. – Borsodnádasd-Decathlon-Mátéhegyi Ökopark XCO Kupa (C2)
2015.09.13.  – Elimina Tour Nagykanizsa Grand Prix (C2)

Szerencsére a hazai időpontok nem ütköznek a világkupákkal, így kvótafutóink is nagyobb valószínűséggel részt tudnak venni a magyar kupafutamokon.

2015.05.23-24. – Nove Mesto na Morave (Csehország)
2015.05.30-31. – Albstadt (Németország)
2015.07.04-05. – Lenzerheide (Svájc)
2015.08.01-02. – Mont-Sainte-Anne (Kanada)
2015.08.08-09. – Windham (Amerikai Egyesült Államok)
2015.08.22-23. – Val di Sole (Olaszország)

Szólj hozzá

uci xco cross country magyar kupafutam