2014. aug 09.

Deviant montisok a deviant versenyeken

írta: Kuntár Bence
Deviant montisok a deviant versenyeken

Így szerezz a seggedre ingyen tetkót!

Vannak, akik szeretnek kitűnni a tömegből, egysebességes, nagykerekű, vagy éppen kiskerekű bringákon. De előfordul, hogy az egész mezőny különleges alakokból áll és a frissítőpontokon sör folyik az izotóniás ital helyett.

heather1.jpg

Alapvetően a 24 órás csapatverseny is inkább egy jó buli, mint kőkemény megmérettetés, de vannak ennél sokkal elvetemültebb viadalok is világszerte. Azt már megtudtuk, hogy a használhatatlan bringák a legjobbak, lehet, hogy a legidétlenebb versenyek okozzák a legnagyobb élményt.

start-of-sswc-2011.jpg

Hivatalosan 1999 óta minden évben megrendezésre kerül az SSWC, azaz az egysebességű kerékpáros MTB világbajnokság. A helyszín évről-évre változik, a résztvevők száma, és lelkesedésük viszont egyre nő.

 Start.jpg

A rajtprocedúra a korabeli Le Mans-i 24 órás versenyek startjára hasonlít, a bringásoknak oda kell futniuk a gépeikhez, majd kezdődhet a vérre menő versengés. Szó szerint vérre megy, ugyanis a férfi – és női győztes is egy egyedi tetoválással lesz gazdagabb. Van, hogy a rajt előtt a trükkös szervezők a kerekeket is kiveszik a bringákból és összekeverik egy hatalmas rakássá. És mi van, ha más elviszik a miénket? Oda a gondosan megideologizált gumiválasztás, a századbárra belőtt guminyomás.

SSWC2012SA-29.jpg

A megmérettetés aztán sör és különböző alkoholos italok fogyasztásából, feladatokból és pályától függően megközelítőleg 30 km kerékpározásból áll. Ha azt hittük, hogy csak idióták állnak rajthoz nagyot tévedtünk. A jelmez azért kötelező. Az amerikai mountain bike versenyzés legendás alakja, Travis Brown kétszer is megnyerte a versenyt, de a világkupákon helytálló Adam Craig is büszkélkedhet egy győztes tetoválással. Talán kevesen tudják, de 2012-ben, a londoni olimpiai 5. helyezettje, az azóta tragikus balesetben elhunyt Burry Stander nyerte meg a versenyt.

Heather Irmiger.jpg

A nőknél a legnagyobb névnek a győztesek listáján Heather Irmiger számít, ő a 2009-es durangoi világbajnokságon lett a legkeményebb női singlespeed-es.

Itthon is, több mint 10 éve létezik a deviant montisok közössége. Az országban ők honosították meg az egysebességes kerékpározást terepen, továbbá az első között voltak, akik 29”-es MTB bringákat használtak itthon. Manapság már lassan a 26”-os számít különlegesnek…

fity.jpg

A hazai bajnokság inkább kemény verseny, mint buli, általában egy cross country vagy maraton verseny betétfutama, de a bringák itthon is különlegesek. Lényeg, hogy rikítóan színes legyen, egyedi és egyszerű. Acél váz, merevvilla és etalon minőségű alkatrészek jelentik az örök élet titkát.

Nemcsak MTB hanem cyclocross szakágban is rendeznek különleges versenyeket. Az SSCXWC ugyancsak arról szól, hogy a bringások ól érezzék magukat, például egy roncstelepen kijelölt pályán. A jelmezek persze itt sem maradhatnak el.

Szólj hozzá