… mindezt 24 órán keresztül. Persze közben kell enni is, sőt rengeteget inni, valamint a menetek után a zuhanyzás is ajánlott. Az egész napos mókázás megterhelő testnek és léleknek egyaránt.

Csapatfőnökünk András már beszámolt „nagysikerű” szereplésünkről, de pár részlet mellett nagyvonalúan elsiklott. Nézzük, hogy látta egy katona a hatból, miként vívtuk meg harcunkat az elemekkel.

Az úgy kezdődött, hogy egyszer csak repültem, arccal a föld felé. Mindezt Ausztriában, egy megközelítőleg 1800 méteres hegy tetejétől nem messze, természetesen tesztbringával. Aztán becsapódtam. Nagy baj nem lett, kis kakaós csiga maradék az állon, meg egy 7-8 centis vágott seb a térd alatt. Napi 2-3 átkötés mellett simán lehetett vele bringázni is, de nem vágytam erre annyira a 24 órás verseny előtt kevesebb mint 5 nappal. Konklúzió, a vizes kőre festett turistajelzés csúszik, de nagyon.

Aztán csütörtök éjjel, péntek hajnalban hazaértem, így nem mondhatni, hogy teljesen regenerált állapotban álltam volna készen az egész napos bringázásra. Táska telepakol, bringa rendbe rak és hatalmas meglepetésre, szombat délelőtt már 10 órakor a helyszínre értünk a csapat legtapasztaltabb, egyben egyetlen elit versenyzőjével, Manóval. Már ez nagy teljesítmény, András meg is lepődött, hiszen mindketten notórius későknek számítunk.

A taktika már készen állt, a logisztikában jártas csapatfőnök Gantt-diagram és táblázat formájában is elkészítette a tervet egy hatalmas táblán. Ami nyilvánvalóan, már az első 40 perces menet után borult. Mármint a terv, de volt, hogy a tábla is.

A pályabejárás közben azt hittem, meg fogunk halni. Néhányan úgy közlekedtek már a rajt előtt egy órával, mintha legalábbis országos bajnoki címért menne a harc. Aztán verseny közben megnyugodott mindenki. A fáradtság csodákra képes.

Nyomtuk a köröket, azaz a többiek hajtottak, én egy horgászszékben próbáltam kipihenni a verseny előtti hét megterheléseit. Aztán kb. egy órára megállították a versenyt, ugyanis sajnálatos módon egy villanyszerelő sérüléseket szenvedett. Ekkor ismét borult a terv. Végül azon kaptam magam, hogy a zónában várom a váltást, sőt a kedvem is megjött kerékpározni. 3 kör után ismét Andris következett, kis szereléssel megspékelve a menetet, a nyeregcső nem bírta hatalmas erejét. A következő köreimben aztán próbáltam megtenni mindent, hogy behozzuk hátrányunkat, ennek eredményeképp felütöttem a hátsó kerekem. A szaunaként is üzemelő sátor előterében amúgy is folyton visszatérő téma volt a guminyomás, így utána kaptam is az ívet rendesen, hogy miért nem fújom fel normálisan a gumit. 

Az éjszaka meglehetősen eseménytelenül telt, épp amikor aludni akartam volna, akkor kezdődött a bulifutam, meztelen indulókkal, nyuszinak öltözött hölgyekkel és ordító zenével. Az alvás minimál mennyiségűre sikerült, Balázs hasonlóan járt.

Jött az hajnali penzum, amitől előzetesen rettegtem. Peti mire beért hatodik köréről már nem volt top fitt állapotban, de elitrészerhez méltó módon küzdött. Mentem két kört a sötétben, már épp megfogalmazódott bennem, hogy ez mennyire kegyetlen király, amikor hirtelen lekapcsolt a lámpám. A sátornál ébredező Balázs nem igazán tudta átérezni a problémát, a következő körben pedig, szerencsémre világos lett.

Míg szombaton többször látogattam a Dreher 24 végeláthatatlan mennyiségű készletét osztogató lányokat, vasárnapra átálltam a korábban empirikus módon kikísérletezett kóla-víz kombóra.

Vasárnap délelőtt már látszott, hogy ez a vonat elment, egy célom maradt, megpróbálni egy gyors kört. Utolsó előtti körben aztán nekiindultam és viszonylag jól járható pályát fogtam ki. 11:14, nem extra, de azért elmegy.

Köszönöm, hogy a Dreher 24 csapatának tagja lehettem, minden résztvevőnek gratulálok!

Tudomásunk szerint a megsérült villanyszerelő a kórházba szállítást követően elhunyt. Nyugodjék békében!